Magyar vagyok – 2020.június 4.
Selmecbányán jártunk
2016. július 1-jén iskolánk szűk Rákóczi Szövetsége Selmecbányára látogatott, hogy felfedezze a híres bányavárost, megismerje annak történelmét.
Első megállónk a város túlsó határánál lévő Szabadtéri Bányászati Múzeum volt. Itt feltárták előttünk a bányászat minden fortélyát, a 17-19. században alkalmazott művelési módokat és gépi berendezéseket. Látogatásunk elején kisfilmet tekinthettünk meg az akkor használt eszközökről, majd mindenki kiválaszthatta a megfelelő méretű védőruházatát, és lekísértek minket egy bányába, ahol életnagyságban is találkozhattunk a filmben látottakkal. Bemutatták a bányászat fejlődését illusztrációk segítségével.
Szabadtéri Bányászati Múzeum
Következő célpontunk az Újvár, más néven Leányvár volt. Mielőtt beléptünk, Gabitól rövid előadást hallottunk a vár történetéről, a legendáját is megismerhettük. Odabent korabeli török időkből származó harci fegyvereket, kardokat, leveleket és egyéb tárgyi eszközöket láttunk.
Séta közben megpihentünk
A Leányvár után elsétáltunk a klopacskához, ahonnan régen harangszóval hívták a bányászokat munkába. Picit sétálva megtekinthettük a város régi kapuját is, majd az Óvárat látogattuk meg, és jártuk be a területét.
Ebéd után a selmeci Kálváriára látogattunk, végigjárva minden stációját és a három templomát.
A Kálvárián
A nap lezárásaként a Klinger tóhoz látogattunk el, ami gyönyörű látványt nyújtott, és megkoronázta a nap nyújtotta élményeket. Ismét egy tartalmas, felejthetetlen napot zártunk.
A Klinger-tó
Magyar-magyar kapcsolatok és az agrárszakképzés 2015
Egerben találkoznak a Kárpát-medencei agrárszakképzésben érintett iskolák vezetői, tanárai és diákjai
A Rákóczi Szövetség, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és a KLIK Egri Tankerület vezetői a magyar-magyar kapcsolatok ápolása, fejlesztése érdekében a szakképzéssel a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a vidék népességmegtartó szerep erősítéséért a Kárpát-medencében témakörében szakmai találkozót szerveznek a Kárpát-medencei agrárszakképzésben érintett iskolák vezetői, tanárai és diákjai részvételével.
A rendezvény helyszíne: Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium 3300 Eger, Pozsonyi út 4-6.
A rendezvény időpontja: 2015. április 17-18-19. (péntek- szombat- vasárnap).
A rendezvény előadói között szerepel: Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Habis László Eger polgármestere, Ballagó Zoltán a KLIK egri igazgatója, Vasas Joachim agrártörténész, Palotás József, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal igazgató-helyettese, Benedek Fülöp, az OTP Bank agrárdivízió vezetője, elnöki főtanácsadó, Percze László, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tudományos munkatársa, Sztolyka Zoltán, Rozsály község polgármestere.
A rendezvény bor- és pálinkaversennyel is kiegészül, melyen a résztvevő iskolák dolgozói, tanulói által készített termékek versenyeznek.