Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének népszerűsítése. Az anyagi segítségnyújtás mellett kiemelkedően fontos a szomszédos országokban kisebbségben élő magyarság oktatásügyének, kultúrájának támogatása, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudatának erősítése. A Rákóczi Szövetség központi irodája és a Kárpát-medence szerte működő közel 360 helyi szervezete révén gazdag programsorozatot valósít meg minden évben. A Szövetségnek több mint 180 Kárpát-medencei középiskolában működnek ifjúsági szervezetei, taglétszáma meghaladta a 18 ezret.
A Szövetség, az általa kitűzött célok hatékonyabb elérése érdekében 1990-ben létrehozta alapítványát, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványt, melynek tevékenysége elsősorban a felvidéki magyarság sokoldalú támogatására terjed ki.
A Rákóczi Szövetség életében az 1998-as évben jelentős változás állt be azáltal, hogy a Fővárosi Bíróság a Szövetséget kiemelten közhasznú szervezetté nyilvánította. (2012. január 1-jén állami szinten megszűnt a kiemelten közhasznú státusz.) Minden adományt szívesen veszünk, hiszen a határon túl élő magyarság az eddigi hátrányos nemzetiségi megkülönböztetés után most igen súlyos gazdasági helyzetbe került, amely jelentősen veszélyezteti saját intézményeinek és érdekképviseletének fenntartását.
Budapest, 1989 – 2013
A Rákóczi Szövetség hivatalos oldala