Mély fájdalommal, de hálás szívvel búcsúzunk Szendrei Gyulától, iskolánk egykori igazgatóhelyettesétől és elhivatott matematika tanárától, aki az idei matematika érettségi napján, életének 85. évében örökre eltávozott közülünk.
Több évtizeden át szolgálta iskolánkat szakmai igényességgel, emberséggel és rendkívüli odaadással. Tanítványai százainak mutatta meg a matematika és a logika szépségét, a kitartás erejét, és azt, hogy a tudás valóban kincs. Kollégaként mindig lehetett rá számítani: bölcsessége, nyugalma és példamutató munkamorálja meghatározó volt közösségünk életében.
Nyugdíjas éveiben sem pihent – továbbra is aktívan részt vett a fiatalok életében. Túrázott, kerékpározott, és még az utolsó napjaiban is önzetlenül segítette diákjait a közelgő érettségire való felkészülésben. Élete utolsó pillanatáig tanított – nemcsak matematikát, hanem emberséget, elhivatottságot és méltóságot is.
Elvesztése mély űrt hagy mindannyiunk szívében, de emléke, szellemisége és példája velünk marad. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Nyugodj békében Tanár Úr!