Németországi szakmai gyakorlat 2019-2020.
Az elmúlt évek munkájával újabb pályázati fordulót zártunk le. Azonban ez rendhagyó volt, mert a 2019-es évben még rendesen tudtunk kiutazásokat szervezni úgy a programban részt vett tanulóknak, mint a tanároknak. Azonban a vírus okozta járvány a 2020-as évben csak nyári kiutazásokat tett lehetővé.
A 2020-as pályázatunkat abban az évben el sem tudtuk kezdeni, és a megvalósítást egy évvel meg kellett hosszabbítani. Reméljük, hogy a következő időszakban és években újra rendeződnek a viszonyok és tovább tudjuk folytatni a munkát.
A pályázati program befejezése után értékeltük a befejezett programban végzett munkát. A programban az elmúlt évtizedben szokásos módon a megye három mezőgazdasági iskolájának tanulói és tanárai vettek részt. A szakmai gyakorlatokon részt vett tanulók munkájukat nagyon jó minőségben végezték, melyet a németországi mentoraik írásos minősítése igazolt. A tanulók mentorai a gyakorlatokon mindenütt az adott farm vezetői, akik minden partnernél agrármérnökök, tehát szakmailag hitelesek. A pályázat céljai most is ugyanazok voltak, mint sok év óta mindig. Fejleszteni diákjaink szakmai és nyelvi kompetenciáit, valamint növelni emberi kvalitásukat. Ez a szokásos hármas cél. Ezen kívül ebben a pályázatban tovább kívántunk lépni a non formális úton megszerzett ismeretek ECVET szerinti igazolásában. A gyakorlatot teljesített tanulók 83 százaléka kapta meg az ECVET szerinti igazolást az Europass Mobilitási Igazolvány mellé.
A pályázatban kitűzött célok a gyakorlatok során teljesültek. Az eredmények értékelése már kint a gyakorlati munkahelyeken megkezdődött. Ebben a munkában a kint lévő tanár és a német mentor vesz részt elsődlegesen. A diákok munkáját, hozzáállását-szorgalmát írásban rögzítik. A külföldi szakmai gyakorlat iskolai gyakorlatnak számít, az ott elért eredmény beszámít az iskolai tanulmányi eredménybe. A hazautazást követően a szaktanárok minden diáknál lemérik az elért fejlődést, és a tantárgyi átlagba ezt beszámítják. Az emberi képességben történő fejlődés értékelése egy kicsit nehezebb, de mivel a tanárok jól ismerik a diákokat, ez megoldható. Itt az értékelés legfontosabb szempontjai, a megbízhatóságban, hozzáállásban, motivációban, pontosságban történő változás.
A szaktanárok pozitív változásokról számolnak be sok diák esetében. Volt olyan korábban rendszeresen késő diák, aki a németországi gyakorlatról hazatérve mindig pontos lett. Összességben elmondható, hogy a külföldi és hazai minősítések eredménye szerint a diákok a szakmai gyakorlatokon a hármas célt nagyon jól teljesítették. Hasonlóan iskolánk tanárai is egyre jobban megismerik a német partnereknél folyó munkát, így egyre hatékonyabb a diákok felkészítése már a tanulók hazai elméleti és gyakorlati óráin, és a szakmai gyakorlatokon. A kinti viszonyok ismeretében a szakmai órákon mindig tudnak utalni arra, hogy ezt vagy azt a munkát hogyan csinálják a partnereknél, és miben azonosak, valamint miben térnek el egymástól.
A tanári szakmai út során tovább erősítettük partnereinkkel az emberi és szakmai kapcsolatokat. Újabb partnerrel dolgoztuk ki és írtuk alá a non formális ismeretek ECVET szerinti igazolásának szerződését. Ezzel tovább bővült az a partneri kör, akikkel ezt a munkát elvégeztük. A szakmai úton nagyon hasznos mezőgazdasági szakmai és oktatási módszertani megbeszéléseket folytattunk a partnerekkel. Felülvizsgáltuk a korábban kötött Együttműködési Megállapodásokat és a szükséges korrekciókat elvégeztük benne. A közös munkát nagyon hasznosnak és eredményesnek ítéltük meg mindkét részről és megállapodtunk a közös munka folytatásában.
További látogatásokat tervezünk az aktuális munka folytatására, és a németek is újabb látogatásokat tesznek iskoláinkban. Látogatást tettünk egy mezőgazdasági középiskolában és egy kutatóintézetben. Mindkét helyen a további kapcsolatépítésben állapodtunk meg és meghívtuk őket iskoláinkba, hogy megismerjék iskolánkban folyó munkát, és bemutassák a németországi szakmai elméleti és gyakorlati oktatást. A tanári szakmai úton részt vevőknek a tanulmányi utat beszámítják kötelező szakmai továbbképzésnek. Minden tanuló és tanár, aki részt vett a projektben megkapta az Europass Mobilitási Igazolványt.
A projekt nemcsak a résztvevők számára volt hasznos, hanem minden résztvevő intézménynek is. Az iskolák részére a partneri kapcsolatok erősödtek és várhatóan tovább bővülnek, mely visszahat az iskolák szakmai színvonalára. Várhatóan javul a beiskolázás, hisz a térségben az érdekeltek ismerik iskoláink nemzetközi beágyazottságát. Térségünk mezőgazdasági vállalkozásai is sokat profitálnak ezekből a kapcsolatokból, hisz már találkoztak partnereinkkel úgy Németországban, mint itthon.
A tanári út még a Covid előtt volt 2019-ben. Azóta sajnos sokat romlott a helyzet mivel folyamatosan nem tudtunk kiutazni gyakorlatokra. Több partner jelezte, hogy a tanulók helyére új munkatársakat vett fel, és nem tud fogadni bennünket. Ezeket az akadályokat a legrövidebb időn belül meg kell oldanunk. A projektet Europass átadási ünnepséggel zártuk a Tokaji iskolában.
A következő években is folytatni és tovább fejleszteni kívánjuk a tanulók külföldi szakmai gyakorlatát, és külföldi szakmai versenyekre fogjuk kivinni tanulóinkat. A szaktanári szakmai utak mellé tanári továbbképzéseket is fogunk szervezni, lehetővé téve a tanárok továbbképzését, és ez által az intézmény fejlesztését. Terveztük továbbá diákok külföldi szántóversenyekre való kiutaztatását. Erasmus tervben rögzítettük a következő évek fejlesztési elképzeléseit, és annak megvalósításán fogunk dolgozni.